Ugyan Nyíregyháza mindössze 40 km-re van tőlünk, de ember tervez, Isten végez alapon mostanáig nem sikerült eljutnom az ottani vadasparkba, pedig nagyon régóta terveztem már a megnézését. Mondhatni évek óta. Szeretem a vadasparkokat, jobbak mint az állatkertek. Igaz, hogy még csak a diósgyőri vadasparkban voltam eddig, de abban legalább négyszer és az jó volt [...]
Nagy fesztiválozónak semmiképpen nem vagyok nevezhető, az egy darab Hegyaljámmal meg a sokadik Vekeri/Efott/Campus-szal. Azért véleményem van erről pár alkalomról is, amikor ilyen eseményeken jártam. És az eddigi legrosszabb az az idei Campus fesztivállal kapcsolatos.
Óó, nem a helyszínnel volt nekem bajom, rendben, hogy most behozták a városba. Viszont:
annyira nem tetszett a színpadok stadionon belüli elrendezése. [...]
Előre bocsátom, hogy csak az kezdjen bele a mai bejegyzés olvasásába, aki nem fog megbotránkozni rajta, hogy ilyesmiről írok. Szerintem mondjuk nincsen benne semmi, amit rosszallni lehetne, de hát sosem lehet tudni, hogy ki mire húzza majd a száját. A nőknek szükséges nőgyógyászhoz járni, ez egy teljesen természetes dolog, legfeljebb nem mindenki írja meg az [...]
Amúgy most már teljes bizonyosággal állíthatom, hogy a munkatársaim totál dinkák.
Adva van az, hogy bementem tegnap reggel a világ egyik legklasszabb ruhájában, ami túlzás nélkül is istenien állt rajtam (diszkréten takarta az utóbbi időben felszedett néhány nemkívánatos kilómat) és mindamellett, hogy jól állt, én, személy szerint, ha nem lenne egy ilyenem, a fél karomat odaadnám [...]
Az új kedvencem a cukkini. Csilla munkatárs kérdezte meg múlt csütörtökön, (neki ajándékoztam oda Ernőt), hogy hozzon-e be másnap valakinek, mert nekik nagyon sok termett. Én meg jelentkeztem, mert szerettem volna megkóstolni, mivel még nem volt szerencsém hozzá és ha már úgyis ingyér’ van, miért ne. Rengeteget kaptam, nagyobbakat rántani, kisebbeket salátának. Az itthoniaknak viszont [...]
Meghalok. Reggel térdre estem, mert nem tudok járni magassarkúban, amúgy de igen, tudok, de attól még néha lehetek béna. Többen is látták, én viszont felpattantam, úgy tettem, hogy “mit nekem egy kis esés, csak a pisisek sírnak” és ezzel tovalibbentem. Úgyhogy most reggel óta háromszorosára dagadt a bal térdem, lejött róla a bőr, vörös és [...]