Mindhárom link magáért beszél!
A Lost szereplői Legó-figuraként (nekem Charlie tetszik a legjobban, mert van gitárja).
Ezt Ati mutatta tegnap este, azt hittem összepisilem magam a röhögéstől.
Szintén az előző témában, némafilmes változatban.
Az utolsó kettő Star Wars-rajongóknak kötelező.
Kész. Addig keresgéltem, míg találtam Indiana Jones-osat is, legósat.
Mivel igen régen írtam már filmekről, van annak már vagy két hete is, ismét elérkezett az idő, hogy beszámoljak az elmúlt időszakban látottakról. A magam szórakoztatására most hátulról kezdeném, a legutolsóként látott lesz a legelső. És mert olyan sok mindent éztem meg, ezért két részletben mesélek.
Akkor talán kezdjük is a Nem vénnek való vidékkel. A [...]
Épp egy kiflicsücsköt csócsálok éppen, a rágcsálót már megetettem, úgy vetette rá magát a narancsgerezdre, mint aki már legalább egy hete nem evett. Ha ugyanezt mások is látnák, meggyőződésük lenne, hogy éheztetem Teót, azért ilyen mohó. Pedig nem, csak az egyik kedvence a narancs. Ilyenkor felkapaszkodik az akvárium szélére, no jó, nem mintha nem ott [...]
Rettentő izgalomban vagyok még az Oscar miatt. Hajnalban már nem volt erőm megírni a történteket, igazából most sincs, csak néhány morzsát elhintek, aztán majd jövök vissza később.
Férfi főszereplő Daniel Day-Lewis, a második szobrát nyerte meg. Hát komolyan, már kezdem sajnálni szegény Johnny-t , tényleg csak abban bízom, hogy előbb-utóbb úgy jár, mint Robin Williams, aki [...]
Tudta valaki, hogy létezik olyan, hogy bálnacápa? Nekem ez újdonság volt az elmúl egy óráig, akkor ugyanis láttam egy természetfilmet, amiben szerepelt. Termetre egy bálna, külsőre inkább egy cápára hasonlít. Nagyon békés állatok, nem bántják az embert, ugyanis korallpetével táplálkoznak, többek közt. Kerestem róluk némi információt, hát túl sokat nem találtam. Az a pár dolog [...]
Ez az Oscaros fejléc sokkal jobb az adminban, mint az eredeti freeblogos valami. Nem bánnám, ha megmaradna. A Valentin-napi szívecskék rózsaszín háttérrel viszont engem is elborzasztottak.
A mostani szép, sárga-arany csillagos csík azonban eszembe jutattja, hogy az Rtl Klub hétfőn hajnalban élőben közvetíti a gálát, aminek következtében aznap igen korán kell kelnem, mivel szeretném végigkövetni az [...]
Akkor Csibike kedvéért itt vannak. Hosszasan vacilláltam, hogy melyik legyen vagy legyen-e egyáltalán.
A combjaim nem maguktól ilyen vastagok, mint a képen, csak csupán a spinning tette izmossá őket, félreértések elkerülése végett.
Lássák mások is, hogy tényleg hülyét csináltam magamból! (De jó volt).
Elég kompromittálóak-e a képek, Csibike?
No, hát az a helyzet, hogy ebben a pillanatban jöttem haza farsangról. IIletve most hazudok, mert legalább tíz perce itthon vagyok már, hálistennek taxi szállított haza, bár sétát terveztem. De jött erre más is, így szerencsém volt és gyorsan hazaértem. Ittasságomat mutatja, hogy a ház előtt kulcskeresés közben kirántottam a kétvégű szemceruzámat is, pedig az [...]
Vasárnap este, mikor spinning után Ynga megkérdezte Gerit, hogy jön-e velünk
kedden is edzeni, ő közölte, hogy nem, mert másnap, azaz hétfőn megy vért adni,
és a két dolog nem lenne olyan jó egymás utáni napokon. Gyorsan lecsaptam
rá, mihelyst meghallottam, hogy véradás és megbeszéltük, hogy akkor hétfő délután
találkozunk.
Tényleg nem tudom miért, de évek óta szerettem volna már [...]
Előzmények: hétvégére visszatértem a szülői házba. Szombat este anyámmal mindketten ugyanabban a helyiségben tartózkodtunk, javasoltam a Kapj el, ha tudsz című film megtekintését, anyám, akit annyira nem kötnek le komolyabb filmek, amellett kardoskodott, hogy legalább egy félórát nézzünk A társulat döntőjéből. Átkapcsoltam, néztük. Akkor hangzottak el a következő párbeszédek, melyekről annyit kell tudni, hogy alig [...]